Kanger-öböl PDF Nyomtatás E-mail

Kanger-öböl & Kóbor düh


Selyemruha - Silk Gown

Küldetést adja: Metsző
Hírnév: Kalózok +6

Amíg arra várunk, hogy Szeges hadnagy kijavítsa nekünk a csónakot (ld. "A csónak" küldetés), addig le kell mennünk a fedélközbe, ahol Metsző, a fedélzetmester egy feladatot kíván adni nekünk. Beszéljünk a karót nyelt ifjú úriemberrel. Elég szájbarágós módszerrel követeli meg tőlünk, hogy hozzunk el egy selyemruhát arról a hajóról, amit nemrég megcsáklyáztak és összetört a Habos zátonyon, majd a göncöt tegyük bele a szobájában álló ládába. Azt a selyemruhát ebbe a ládába. A jutalmunk a ládában lesz, mire hozzuk a rucit.
Figyelem! Ezt a küldetést csak azelőtt lehet elvégezni, hogy befejezzük a "Teal ikayortéja" küldetést, különben sikertelenül zárul le!
Menjünk vissza a főfedélzetre, majd le a hajó melletti parányi földhalomra. Ott vár minket Szeges Nicky, és átadja a csónakunkat. Pattanjunk a vitorlásra, irány dél. Amúgy simán úszva sem nagy távolság, vagy éppen vízjárós italt is készíthetünk magunknak, ha mondjuk hozott karakterrel játsszunk, és van nálunk szkapulári agy. Szóval jussunk el valahogy a Habos zátonyhoz. A hajóroncs körül találkozunk néhány szkapulárival, végezzünk velük. A kettétört hajó északi roncsában lesz az a bizonyos láda, amiben a selyemruhát megtaláljuk. A zárat törjük fel, majd rámoljuk ki. Ekkor újabb csapat szkapulári vesz körbe minket. Helyezzük őket végső nyugalomra, majd fedezzük fel még a roncsot! Lesz még egy láda itt lent is, meg fent a felső fedélzeten. Ide úgy juthatunk fel, ha a hajó nyugati oldalán található hegyes, magas sziklára - ami egészen a hajó fölé ágaskodik - felszaladunk, és leugrunk a főfedélzet alatta lévő részére. Itt is nézzünk szét, s a ládából vegyük magunkhoz a Hajónapló első kötetét, amivel újabb küldetésecske köszönt ránk (ld. "Hajónapló - I. kötet", ami később, a kapcsolódó küldetésekkel együtt kerül leírásra). Innen még átugorhatunk a másik roncsrészbe, ott is akad még gyűjtögetnivaló.
Ezután valamilyen úton-módon jussunk vissza a Kóbor dühre (használhatjuk most már a sziget végében lévő teleportot is), menjünk le a fedélközbe és a Metsző kabinjában álló ládában helyezzük el a selyemruhát. Ami pedig a láda tartalmát illeti, az a miénk.


Az eltűnt láda rejtélyes esete - The Mysterious Case of a Lost Chest

Küldetést adja: Jerry
Hírnév: Kalózok +10

Ez a játék egyik legviccesebb küldetése, de persze a pálmát nem ez viszi el... ;-)
Jerryvel nagy valószínűség szerint már akkor találkozunk, amikor Szeges Nickynek elmegyünk medvét vadászni. A kalózok egy raktárt alakítottak a hajó közelében lévő kisebb sziget homokos, árnyékos partján. Nagyjából a hajó farával egyvonalban található ez a kis tákolt "kerítéssel" körülvett raktár. Amikor odamegyünk Jerryhez, automatikusan megszólít minket, s megkér, hogy járjunk utána egy láda eltűnésének. A fickó elég furán beszél, később megtudjuk azt is, miért. :-) Egyelőre annyit azért megértünk, hogy volt itt egy láda, ami most már nincs itt. Ha jól megnézzük, vonszolás nyomokat láthatunk a homokban. Menjünk oda és "vizsgáljuk meg" (azaz kattintsunk rá az egérrel). Ezzel kezdetét veszi a nyomozás. Követnünk kell a nyomokat, a térképen is folyamatosan jelzi, hol van a következő, de akár szabad szemmel is láthatjuk. Mindig minden újabb nyomot vizsgáljunk meg. Így eljutunk a világítótorony lábához, de a nyomok a vízbe vezetnek, nem a toronyba. Tehát át kell jutnunk a szemközti partra. Tegyük meg valahogy (csónakkal, ha már van, vagy úszva, vízen járva stb.).
Angilak-szigetOdaát újabb nyomokra lelünk a homokban, csakhogy ezek már emberi lábnyomok. Haladjunk tovább. Az emberi lábnyomok farkas tappancs nyomokra váltanak. Caplassunk tovább a nyomok nyomában, közeledünk már a tolvajhoz. Egy enyhén mocsaras részen aztán egy tócsa mellett megtaláljuk a ládát magát. Először arra gondolunk, hogy a tolvaj talán meghallotta, hogy jövünk és belebújt a ládába, ezért ha megrugdossuk, majd kiugrik belőle. Bökdössük meg a ládát (ököllel, vagy fegyverrel), aztán kövessük, meg ne lógjon. Mert hogy maga a láda az, ami nekiiramodik és megpróbál meglógni előlünk. Aztán a sziklafal tövében mikor sarokba szorítjuk, hirtelen átváltozik emberré. A neve Malvick és ő alakváltó. Ezután elszórakozik velünk, mert miközben beszélni próbálunk vele, folyton váltogatja az alakját. Miután hatásosan felkértük, hogy hagyja abba, rátér a lényegre: éhes. Azért járt ott a raktárnál, mert élelmiszert akart lopni. Ha mi hoznánk neki meg a népének (!!!) élelmet, akkor nem is látnánk őt többé.
Ugorjunk vissza a szigetre, a raktárnál most nincs senki, úgyhogy szabadon kifoszthatjuk az összes zsákot meg hordót. Szedjünk össze almát, húst meg kenyeret, aztán vigyük el a zsákmányt Malvicknak. Boldogságában ad nekünk egy Légyölő galócát, és azt mondja, Petey örülni fog neki. Ki az a Petey? Hát a raktáros...
És tényleg! Amikor visszatérünk a kalózok élelmiszer raktárához, már csak Peteyt találjuk ott, Jerrynek nyoma sincs. Jerry? - kérdi Petey, mikor rákérdezünk. - Jerryt néhány hete elvitte a skorbut. Hmmm... Mindenesetre adjuk oda Peteynek a galócát, akitől kapunk egy számszeríjat, meg hozzávaló tegezt, s örömében felajánlja, hogy kereskedhetünk vele, de csak akkor, ha elég magas lesz a hírnevünk a kalózoknál (ld. "Hozzáférés a kalózok ellátmányához").


Hozzáférés a kalózok ellátmányához - Access the Pirates' Supplies

Küldetést adja: Petey

Ha eddig csupán az első két olyan főküldetést csináltuk meg, amivel növelhetjük a hírnevünket a kalózoknál, akkor a kalózok még nem bíznak meg bennünk annyira, hogy Petey, az élelmiszerraktár felügyelője kereskedjen velünk. Ezért még dolgoznunk kell egy kicsit. Nagyon egyszerű a dolgunk, mert ha felvesszük és elvégezzük a "Selyemruha" küldetést, máris megkapjuk azt a mennyiségű hírnevet, ami elegendő a kereskedéshez. A lényeg, hogy megkapjuk a Bronz kitűzőt, amiről már tudja, felkínálhatja az áruit.


A kalózok nem sírnak - Pirates don't cry

Küldetést adja: Bogárszem Billy
Hírnév: Kalózok +10

Ezt a küldetést csak azután vehetjük fel, hogy teljesítettük a "Teal ikayortéja" küldetést. Miután kicseréltük a valódi ikayortét a hamisra, tipegjünk le a fedélközbe és beszéljünk Bogárszem Billyvel. A kedves, részeges figura fura kérdést tesz fel nekünk: szerintünk jóképű-e. Miután túlesünk az első sokkon, kiderül, csak azért kérdezi, mert szeretne valami lánnyal megismerkedni, és latolgatja az esélyeit. Tegyük félre valódi véleményünket, s bátorítsuk, ajánljuk fel segítségünket. Mire befejezzük embert próbáló beszélgetésünket a félkarú kalózzal, világossá válik számunkra, hogy "tünde macát" ugyan nem fogunk találni, ami valójában a zsánere, de megpróbálkozhatunk a féldriádok falván, hátha ott találunk egy olyat, amelyik nem túl ellenséges.
A féldriádok falva az Angilak-sziget dél-keleti részén található. A legegyszerűbb talán, ha átteleportálunk az Ent barlang melletti csatlakozási pontra, majd onnan délnek indulunk az úton. Egyre több féldriáddal találkozunk az úton, mígnem aztán már csapatostul rontanak ránk. Egy elágazáshoz érve forduljunk balra, öljünk meg minden ránk támadó féldriádot. Megérkeztünk a féldriádok falvára. Ha tiszta a levegő, nézzünk be minden házba, hátha valahol találunk egy szelídebb példányt. A falu legkeletebbi házikójában lesz az, aki minket érdekel, így ha nem akarjuk kifosztani a többi kunyhót, akkor mindjárt ide térjünk be. Egy ketrecbe zárt tünde (!) kiabálva könyörög, hogy engedjük ki őt, mert ő nem háziállat. Öljük meg a két féldriád őrt, majd a bejárattal szemben jobbra a sarokban található kapcsolókarral nyissuk ki a ketrec ajtaját.
Pat Ricken Sugurafen, Rick Sugur és Elsa Rafensen fia - mostantól röviden Pat - nemrég esett fogságba. Előtte is igen hányatott sorsa volt: először a barátjával sétált a tengerparton, akinek olyan piros ujjatlan bőrkesztyűje volt, amilyenre ő maga is mindig vágyott; aztán elrabolták őket, de megszöktek; építettek egy tutajt, de mire partot értek, a barátja megfulladt, a tutaj pedig ripityára tört; akkor fogták el őt a féldriádok. Ráadásul mindig is szenvedett, mert nincs annál szörnyűbb, mikor valaki nő létére férfi testbe születik. :-) Ezt a terhet azonban még el tudta viselni, mert volt neki egy olyan gyűrűje, melynek segítségével nemet tudott változtatni. Hah! Pat lesz a mi emberünk! Vagyis a nő, akit keresünk. Mármint az lesz, ha vissza tudjuk szerezni neki a gyűrűjét. :-)
A Nemváltás elátkozott tünde gyűrűje még Pat barátjának hullájánál van. A szigetnek majdnem a déli csücskénél értek partot, így most oda kell mennünk. Menjünk ki innen a partra, s le délnek. Kaszaboljuk le az ott tanyázó néhány szkapulárit, kutassuk át a tetemet, és vigyük vissza a gyűrűt Patnek.
A srác azonnal felveszi és máris jobban érzi magát. Most hozakodjunk elő azzal, hogy veszélyes hely ez a sziget és nem ártana, ha lenne egy férfi, aki vigyáz rá. Mivel Pat félreérti, gyorsan magyarázzuk meg, hogy nem magunkra gondoltunk, hanem egy fess, gazdag és kellően erkölcstelen fickóra. A dolog bejön, Pat megüzeni, hogy a kunyhójában fogja várni Billyt. Már előre imádja a nevét is. Patet ezután abban a kis kunyhóban fogjuk megtalálni, amit a partra menet láttunk egy sziklaszirten.
Menjünk vissza és újságoljuk el a jó hírt Billynek. (Bill azonban a későbbiekben is mindig itt lesz.)


Ipari forradalom - Scientific Revolution

Küldetést adja: Metsző
Hírnév: Kalózok +9

Ezt a küldetést is csak azután vehetjük fel, hogy teljesítettük a "Teal ikayortéja" küldetést. Miután kicseréltük a valódi ikayortét a hamisra, a főfedélzeten beszéljünk Metszővel. A fickó a szokásosnál is mogorvább, mert Bogárszem Billy után kell takarítania a fedélzetet. Először leginkább valami nagyon hatásos tisztítószerre vágyik, s ő egy valakiről tud, aki képes lenne ilyesmit feltalálni: A Feltalálóról. Csak annyit lehet róla tudni, hogy az illető grom, de már jó ideje nem látták. Metsző arra kér minket a maga elragadó módján, hogy ha mégis találkoznánk vele, akkor kérjük meg, készítsen egy nagyon erős tisztítószert.
Sauwok-szigetA küldetésbe csak akkor tudunk igazán belefogni, ha Maren már elküldött minket Tornak sámán keresésére (ld. "Tű a szénakazalban" küldetés). Sauwok szigetén, miután megküzdöttünk a baziliszkusszal és megszereztük Sila könnyeit, a sámán felélesztése után járjuk körbe még a Kőkertet. Az egyik szobor egy gromot rejt, de rendesen fel van öltözve és tisztes pocakot eresztett. Helyezzük el a lába elé Sila könnyeit, távolodjuk el tőle, nehogy a mérgező füst kárt tegyen bennünk. Amikor Grim Grimdahl magához tér, hamar világossá válik előttünk gőgje és nagyképűsége, viszont akkor is szükségünk van rá. Végül is segít nekünk, de előbb vissza kell szereznie műhelyét, amit pedig az olorumok megszálltak.
A Sauwok-sziget dél-keleti csücskében van Grimdahl laboratóriuma, ha véletlenül már jártunk itt kalandozásunk során, akkor az olorumokat már kiirtottuk, és megtaláltuk a teleportját. Ha így van, akkor simán teleportáljunk ide, s néhány másodpercre rá megérkezik a grom is. Ha még nem jártunk itt, akkor a legközelebbi teleporttól gyalogosan kell átvergődnünk egy magas sziklafalon, majd meg kell szabadulnunk a táborban lófráló olorumoktól. Azt, amelyik a ketrecben van és Grim felhívja rá a figyelmünket, hogy ne bántsuk, nem is lehet megölni. Amint a tábor tiszta, megjelenik a feltaláló és hajlandó szóba állni velünk.
Ideje, hogy most már ő is tegyen valamit. Tesz is, csak hozzunk neki 3 csomó megemésztett füvet, ami kell a kísérletéhez. Ha eddig még nem kergettük meg a szegény kis szarvasokat, akkor most itt az ideje. Vágjunk le három szarvast a vadonban és máris megvan az alapanyag. Vigyük vissza Grimnek, várjuk meg a kísérlet eredményét. Nincs eredménye. További hozzávalókra van szüksége: három adag salétromra. Minden bizonnyal a birtokunkban van már 3 salétrom, melyet a mérgező kaktuszvirágokból nyerhetünk ki (de nem mindegyikből, mert ezt a megsemmisített növény vagy adja, vagy nem). Ha mégse lenne, mert mondjuk felhasználtuk, akkor járjuk be a környéket, és keresgéljünk még ilyen növényeket. Ha megvan a 3 adag salétrom, szóljunk Grimnek. A grom feltaláló megismétli a kísérletet - ezúttal az eredmény egy hatalmas robbanás, ami azonnal elpusztítja a fogoly olorumot.
Grimdahltól megkapjuk az úgynevezett Grim robbanóanyagát, amivel elbüszkélkedhetünk Metszőnek. Ez ugyan nem tisztítószer, amit a srác kért, de azért a kalózok ezt is igen hasznosnak találhatják. Teleportáljunk vissza a Kanger-szigetre, s kocogjunk le a partra az élelmiszer raktárhoz. Metsző ugyanis most ott áll a parttól induló kis ösvény elején. Beszéljünk vele. Akkor ő egy nagy sziklához fut, és utasít minket, hogy mutassuk meg, mire képes ez a robbanóanyag. Menjünk a szikla aljába, tegyük le a robbanószert, majd igyekezzünk biztos távolba érni. A robbanás után egy lyuk keletkezik a sziklában és két olorum jelenik meg. Tegyük őket hidegre. Metsző le van nyűgözve, ám közben rettentő kíváncsi lett arra, mit találunk a most feltárt üregben. Ha egy bánya az, akkor bizony velünk jön, nehogy mi egymagunk zsákmányoljuk ki. Lépjünk be a barlangba.
Ez bizony nem természetesen kialakult barlang, hanem mesterségesen alkotta meg valamilyen kéz. Menjünk Metsző nyomában, és szépen egymás után irtsuk ki az összes olorumot a barlangban. Amikor leérünk az alsó szintre és ott is kipucoljuk a termeket, a nagy csarnokban meglepő felfedezést teszünk: a közepén ott áll egy hatalmas hajítógép, egy katapult. Ha összekombináljuk ezt a katapultot Grim robbanóanyagával, akkor a Kóbor düh még félelmetesebbé válhat, s oly pusztító erővel ruházódna fel, amely elsöpör mindent és mindenkit, aki az útjába kerül. Metsző is pont ezen a véleményen van, ezért el kell mennünk a feltalálóhoz és meg kell hívnunk őt a hajóra.
Menjünk vissza a felszínre amerről jöttünk, aztán teleportáljunk vissza Grimdahl mesterhez és mondjuk neki, hogy Metsző látni kívánja. Ő beleegyezik, hogy csatlakozik a kalózokhoz és mire visszaérünk a hajóra, neki már ki is adták az első feladatot: leküldték a barlangba, hogy tanulmányozza a harci gépet. Metsző ezúttal a hajó faránál lesz, és a korláton kémlel kifelé. Beszéljünk vele, és hírnevünk növekedni fog a kalózok közt, bár a tapasztalaton kívül más jutalomban nem részesülünk.


Hajónapló - I. kötet - Deck-journals - Volume I

Küldetést adja: Hajónapló I. kötete

A Habos zátonynál - ahol a selyemruha is rejtőzik (ld. "Selyemruha" küldetés) - találjuk meg a Hajónapló első kötetét. A könyv a roncs hátsó részében van, a felső fedélzeten egy ládában. Ide úgy juthatunk fel, ha a hajó nyugati oldalán található hegyes, magas sziklára - ami egészen a hajó fölé ágaskodik - felszaladunk, és leugrunk a főfedélzet alatta lévő részére. Itt nézzünk szét, s a ládából vegyük magunkhoz a Hajónapló első kötetét. Olvassuk el. Érdekes dolgokat tudhatunk meg Teal kapitányról. Egyébként ez és a további kettő ehhez kapcsolódó küldetés is azt célozza, hogy "jobban megismerjük" a kapitányt, a céljait és motivációját.


Hajónapló - II. kötet - Deck-journals - Volume II

Küldetést adja: Hajónapló II. kötete

Ez a küldetés akkor merül fel, amikor magunkhoz vesszük a Hajónapló második kötetét. Ezt pedig leghamarabb akkor tehetjük meg, amikor másodszor törünk be Teal kapitány kabinjába, hogy kicseréljük az igazi ikayortét a hamisra. A könyv a bejárattól jobbra álló asztalon hever. Vegyük fel, olvassuk el.


A kockázás - Dice Challenge

Küldetést adja: Bogárszem Billy
Hírnév: Kalózok +6

Miután elintéztük Billynek a Pattel való találkát (ld. "A kalózok nem sírnak"), és elvégeztük a "Tű a szénakazalban" küldetést is, beszéljünk újra Billyvel. Ekkor részeges barátunk kihív minket kockajátékra. Tétnek egy üveg erősebb nagyító italt tesz fel. Természetesen egyezzünk bele. MENTSÜNK!
Várjuk meg, míg odaér az asztalhoz, majd indítsuk el a játékot. Válasszuk ki a listából a "szerencsedobást". Ez a legkönnyebb, ebben egyszerűen csak az összesítésben nagyobb számot kell dobnunk, mint az ellenfél. Csakhogy most nem lehet többször próbálkozni, amíg nyerünk, mert most az első körben kell nyernünk! Ezért ha ez nem jön össze, töltsünk vissza és lendüljünk bele újra, amíg sikerrel járunk. Ha nyerünk, megkapjuk az erősebb nagyító italt.


Hajónapló - III. kötet - Deck-journals - Volume III

Küldetést adja: Bogárszem Billy

Miután Billy kihívott minket egy kockajátékra és mi megnyertük, felháborodik és visszavágót akar. Tétnek a Hajónapló harmadik kötetét ajánlja fel. Menjünk bele. Tegyünk úgy, ahogyan az előző esetben. MENTSÜNK! A kockajátéknál válasszuk ki a szerencsedobást. Amikor első körben győzünk, hagyjuk abba a játékot és beszéljünk Billyvel. Ő vert kutyaként elkotródik, de még azért szedjük ki belőle a beígért jutalmat.
Ha a kezünkben van a Hajónapló harmadik kötete, olvassuk el.


Palackba zárt üzenet - Message in a Bottle

Küldetést adja: Palackba zárt üzenet

Miután megoldottuk a "Tű a szénakazalban" küldetést és már belefogtunk a Tornak sámán által kiadott feladatok teljesítésébe, vissza kell térnünk a Kóbor dühhöz. Abban a pillanatban, amikor megjelenünk a teleportnál, a képernyőn egy felirat hívja fel a figyelmünket arra, hogy a közelünkben van egy partra sodródott koszos üveg. Nézzünk körül, és a homokból vegyük fel az üveget. A felszerelésünkben kattintsunk rá, ekkor a kinyitott palackból egy üzenet kerül elő. Olvassuk el.
Titkos barlangAz üzenet nem teljesen világos, de annyit ki lehet venni belőle, hogy az írója talált egy barlangot, ami egy apró tavacska alatt rejtőzik, és benne valami leírhatatlan lény őriz egy nagy halom kincset. No, hát több se kell nekünk, kalandoroknak, menjünk a mutatott helyre, azaz az Angilak-sziget észak-nyugati részére. Itt keressük meg azt a bizonyos pocsolyát. Merüljünk alá, ússzunk ki a járathoz. A viszonylag rövid útszakaszon nem találkozunk ellenféllel. Amikor elérünk egy sziklafalhoz, megpillantjuk a nagyobb csarnokban a halom kincset és a rajta kotló vízköpőt. Kezdjük megérteni az üzenet zavaros részét is. A vízköpő tudathasadásos, mert sárkánynak képzeli magát. Közelítsük meg a vízkányt, ami természetesen észrevesz minket és azonnal ránk támad. Öljük meg, majd fosztogassunk kedvünkre - van mit.


"Láng" világítótorony - Lighthouse "Flame"

Küldetést adja: megérkezés a toronyba

Láng világítótorony katakombáiAmint a "Fáklya" világítótorony tetején lévő teleportot használva megérkezünk ide, megkapjuk ezt a küldetést is. Tipegjünk le a torony aljába, s a falon található kapcsolókar segítségével nyissuk ki a csapóajtót. Ereszkedjünk le a pincébe. Itt azonnal pokolharcosok támadnak ránk, verjük le őket, majd lássunk neki a folyosók felfedezésének. Menjünk még lejjebb a csigalépcsőn. Végül találunk egy zárt rácsot, meg egy szerkezetet. Forgassuk el a két kereket a bal oldalon és húzzuk meg a kapcsolókart, mire víz önti el a rács mögötti cellát. Ezzel életre keltjük az addig holtan heverő Világítótorony őrét. A dolgunk egyértelműen az, hogy előző állapotába helyezzük vissza, tehát öljük meg. Fosszuk ki, aztán térjünk vissza a napfényre. De a tornyot ne hagyjuk el, hanem kocogjunk vissza a tetejére és a teleport segítségével ugorjunk át a "Ragyogás" világítótoronyba!

 

Minden jog fenntartva © 2008 - 2015 2worlds.hu

Lap tetejére

Design by Next Level Design
Lizenztyp CC

Módosította: Ardea

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. . Részletek.

.

EU Cookie Directive Plugin Information