Most, hogy a birodalomban egy időre átvette a béke - vagy legalábbis az igazságosság - az uralmat, úgy döntöttem, kis időre letelepszem Alsornán. Nem szánok sok időt a pihenésre, csak még van néhány elintéznivalóm. Többek közt Ghortarius ígéretét számon kell kérnem rajta. Heh! És persze Dar Pha...

Nortar azt javasolta, írjam le a gondolataimat, ha nem akarom, hogy éjszaka gyötörjenek életem hátralévő részében. Azt mondta, neki segített. Leírt mindent, ami eszébe jutott mostanáig. Aztán tűzre vetette, ezzel mintegy megszabadulva a múlt terhétől. Nortar okos és bölcsebb, mint gondolná az ember. Megfogadtam hát tanácsát, Dar Phatól kértem egy üres naplót meg írószerszámot. Most itt ülök a szobámban és... már nem is emlékszem, mikor fogtam utoljára tollszárat... Olyan vékony, könnyű. S amennyire könnyű, annyira nehezen bánok vele. Megszoktam a kard súlyát, a lendületét. Ezekkel a kis betűkkel... Az istenekre! Ha ezt valaki meglátná, sose gondolná, hogy valaha tanultam írni, s olvasni.

Ám gondolataim - mintha csak Nortar tanácsára hallgatnának - egyre kitörni szándékoznak belőlem. Nem tudom múlt időben írni. Képtelen vagyok rá. Oly közeli még a kín, a sok küzdelem, hogy önkéntelenül is olyan érzésem van, mintha újra átélném az egészet...