Two Worlds - magyar rajongói oldal; hírek, leírások, végigjátszások, letöltések, tippek-trükkök, képek, információk
A Hős emlékiratai - 2. bejegyzés PDF Nyomtatás E-mail
Tartalomjegyzék
A Hős emlékiratai
1. bejegyzés
2. bejegyzés
3. bejegyzés
4. bejegyzés
5. bejegyzés
6. bejegyzés
7. bejegyzés
8. bejegyzés

Nem bírom tovább

Nem bírom

Nem


Megint elájultam. Egyre többször. A kezem is egyre tovább remeg. A gyomrom. Ilyenkor napokig nem bírok ételt magamhoz venni. Csak vizet - kortyonként. A fejem széthasad és levegőt vennem is nehéz. Mintha minden izmom elernyedne. És mindig csak aludni vágynék. Az alvás jó. Az álom... nincsenek álmaim. Ha ilyenkor lehunyom a szemem


Kyra! Kyra ne! Nem szabad feladnod! Nem szabad feladnunk- élnünk kell! Egyszer majd... majd... kiszabadulunk innen. Kiszabadulunk.

Már hallottam - csata hangját hallottam. Régen volt, de valaki szembeszállt Gandoharral. De nem itt. Messze innen, mégis ismerős volt a hely... Oswaroth - hát persze. De hogyan? Hisz itt voltunk Vahkmaarban. Azt hiszem... igen, sejtem már.

Amikor Gandohar közénk áll... egek, alig kapok levegőt... és varázsol egy pentagrammát, azután pedig... milyen hideg lett hirtelen... azután - a fájdalom. Mintha égő tűzben lennék... A tűz körülvesz, de nem a húsomat marja, hanem a lelkemet - elemészti a gondolataimat, míg nem marad más, mint a tűz maga. A forró, táncoló lángok, melynek nem állhat ellen se fa, se víz, se kő - még maga Gandohar se.

De akkor egyszer - hogy az istenek kegyéből-e, nem tudom - messze kerültünk Vahkmaartól. Csak arra tudok gondolni, hogy Gandohar fejében jártunk. Egy emlékében. Kyraval ott álltunk kézen fogva a vár ormán - rettenetes volt... Mégis jobb volt, mintha a kastélyban maradtunk volna. Minden lény ellen való önző gondolat ez, mert amit ott láttunk, az maga volt a borzalom. Láttam már háborút, vért, küzdelmet. Hallottam már fegyverek csengését, íjhúrok pendülését, nyilak sziszegését. Sikolyokat... De ez... nem harc volt - mészárlás. Kyra olyan szorosan markolta a kezemet, hogy szinte fájt. Erős lány, de arcán könnyek patakzottak és szemében nagyobb fájdalmat láttam, mint mikor a kínzásnak vége.

És láttuk a harcmezőn bátran, vakmerően - vagy épp kétségbeesetten - harcolni az embereket... és az orkokat! Mert ők szálltak szembe Gandohar hatalmával. Az emberek voltak a katonák, akik Oswaroth várát védték.

Akkor hirtelen az egész harcmezőt elborították a földből előtörő hatalmas sziklatövisek. Nem kíméltek se embert, se orkot. Miután a föld remegése abbamaradt, a haldoklók utolsó sikolyai és nyögései is elcsendesültek. Néma csend ült a csatatérre. A szél süvített csupán. A harc eldőlt. Mellettünk Gandohar csendesen leengedte kezét, lehajtotta fejét, majd felemelte, de már nem nézett le többé. Elfordult és elindult trónterme felé. Akkor meghallottam: egy fiatal katona a vár tövében nyüszítve felsírt.

Amikor magunkhoz tértünk, Gandohar a földön térdelt, hörögve vette a levegőt és remegett, mint a nyárfalevél. Nehezen, de úrrá lett önmagán. Még nem vitetett el minket, ahogy szokott. Várt. Megivott valamit, amitől nagyon gyorsan rendbejött. Soha máskor - se azelőtt, se azután - nem használt ellenünk mágiát azon kívül, ami az eljáráshoz kellett...

Azután napokig eszméletlenül feküdtem a cellában.



 

Minden jog fenntartva © 2008 - 2015 2worlds.hu

Lap tetejére

Design by Next Level Design
Lizenztyp CC

Módosította: Ardea

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. . Részletek.

.

EU Cookie Directive Plugin Information