Térképgyűjtemény Nyomtatás

Az alábbi térkép gyűjtemény azok számára nyújt segítséget, akik nem kívánják elolvasni a végigjátszást, de a térkép hasznukra válik a személyek, küldetés helyszínek megtalálásában.

Antaloor nagytérképeA játékban az alább felsorolt barlangokon kívül számos másik verem, odú, barlang stb. található, melyeket a játékosok saját igényük és kedvük szerint fedezhetnek fel, vagy éppen hagyhatnak feltáratlanul. Jelen felsorolásban kizárólag a küldetések által érintett helyszínek térképei szerepelnek! Ezen kívül a ZUXXEZ által kiadott nagytérkép nem teljesen felel meg a valóságnak (pl. néhány barlangot nem jelöl, vagy teleport helyét nem egyértelműen mutatja), illetve azt is figyelembe kell venni, hogy a térképen számos olyan jelölés (pl. kereskedők) szerepel, melyek csak a Royal Editionben nyernek értelmet.


A térképeket földrészek szerint válogattam csoportokra:

Alsorna térképei

Erimos térképei (Bayan, Halhin, Hatmandor, Cheznaddar, Daxials és Zahdan városokat és környéküket foglalják magukban)

Eollas térképei (Új-Ashos és a Mocsár)

Eikronas térképei (Tír Geal mocsara és Vahkmaar, valamint Vahkmaar kastélya)



Alsorna

Alsorna térképe
Alsorna térképe
Alsorna hálótermek és Arghud barlangja
Alsorna hálótermek és Arghud barlangja


Erimos

Kelet-Erimos térképe
Kelet-Erimos térképe
Nyugat-Erimos térképe
Nyugat-Erimos térképe
Bayan térképe
Bayan térképe
Halhin térképe
Halhin térképe
Bayan - Hangyafészek
Bayan - Hangyafészek
Bayan - Pókverem
Bayan - Pókverem
Bayan - Hátborzongató verem
Bayan - Hátborzongató verem
Bayan - Jéghideg odú
Bayan - Jéghideg odú
Bayan - Tünde rúnakő barlangja
Bayan - Tünde rúnakő barlangja
Hatmandor és Cheznaddar térképe
Hatmandor és Cheznaddar térképe
Hatmandor és Cheznaddar környéke
Hatmandor és Cheznaddar környéke
Hatmandori szennyvízcsatorna
Hatmandori szennyvízcsatorna
Hatmandor - Földalatti templom
Hatmandor - Földalatti templom
Hatmandor - Elfeledett templom (felső szint)
Hatmandor - Elfeledett templom (felső szint)
Hatmandor - Elfeledett templom (alsó szint)
Hatmandor - Elfeledett templom (alsó szint)
Zahdan - Gorlag barlangja
Zahdan - Gorlag barlangja
Hatmandor - Birodalmi verita bánya
Hatmandor - Birodalmi verita bánya
Hatmandor - Földalatti csarnok
Hatmandor - Földalatti csarnok
Hatmandor - Sárkányvadászok barlangja
Hatmandor - Sárkányvadászok barlangja
Hatmandor - Megszentségtelenített szentély
Hatmandor - Megszentségtelenített szentély
Hatmandor - Narmer főpap sírja
Hatmandor - Narmer főpap sírja
Hatmandor - Aha főpap sírja
Hatmandor - Aha főpap sírja
Hatmandor - Raneb főpap sírja
Hatmandor - Raneb főpap sírja
Hatmandor - Qaa főpap sírja
Hatmandor - Qaa főpap sírja
Hatmandor - Userkaf főpap sírja
Hatmandor - Userkaf főpap sírja
Hatmandor - Huni főpap sírja
Hatmandor - Huni főpap sírja
Hatmandor - Den főpap sírja
Hatmandor - Den főpap sírja
Hatmandor - Sahura főpap sírja
Hatmandor - Sahura főpap sírja
Hatmandor - Unas főpap sírja
Hatmandor - Unas főpap sírja
Hatmandor - Teti főpap sírja
Hatmandor - Teti főpap sírja


Eollas

Új-Ashos térképe
Új-Ashos térképe
Új-Ashos környéke
Új-Ashos környéke
Új-Ashos - Földalatti átjáró
Új-Ashos - Földalatti átjáró
Új-Ashos - Vidonok titkos tábora
Új-Ashos - Vidonok titkos tábora
Új-Ashos - Földalatti szörnytenyészet
Új-Ashos - Földalatti szörnytenyészet
Új-Ashos - Elfeledett átjáró
Új-Ashos - Elfeledett átjáró
A Mocsár térképe
A Mocsár térképe
Mocsár - Asztronómia részleg
Mocsár - Asztronómia részleg
Mocsár - Nyirkos pince
Mocsár - Nyirkos pince
Mocsár - Szent barlang
Mocsár - Szent barlang
Mocsár - Titkos bejárat
Mocsár - Titkos bejárat
Eollas - Ősi sírok
Eollas - Ősi sírok
Mocsár - Rejtélyes barlang
Mocsár - Rejtélyes barlang


Eikronas

Tír Geal mocsara
Tír Geal mocsara
Tír Geal - Katakombák
Tír Geal - Katakombák
Vahkmaar térképe
Vahkmaar térképe
Vahkmaar - Régi földalatti átjáró
Vahkmaar - Régi földalatti átjáró
Vahkmaar kastélya
Vahkmaar kastélya
 
 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. . Részletek.

.

EU Cookie Directive Plugin Information