Varázskártyák Nyomtatás

A játékban 5 fő mágia osztály van, melyeket először el kell sajátítani egy-egy tanártól, majd kedvünk szerint fejleszthetjük tovább tudásunkat a számunkra szimpatikusnak vagy hasznosnak talált mágia csoportban. 5 szint van mindenegyes csoportnál, melyeket több lépcsőben érhetünk el, s ennek megfelelően a varázskártyák nehézségük és hatásfokuk szerint szintén 5 szintre kerültek besorolásra.

A varázskártyákat a varázskönyvben tudjuk használható helyzetbe hozni, majd onnan a gyorsgombsorra kitenni, hogy azonnal aktiválni tudjuk őket.

Ehhez nyissuk meg először a Varázskönyvet (alapértelmezett billentyű: B), majd a jobb oldalon tallózva a különböző mágia osztályok között válasszunk ki egy kártyát. Ezt az egérrel a "fogd és vidd" módszerrel tegyük át a bal oldalon lévő 3 nagy foglalat egyikébe. Ugyanebből a kártyából akár többet is betehetünk erre a kártyára ezzel fokozva annak hatékonyságát. Vigyázat! Ha több kártyát helyezünk egymásra, több manát kell használni a varázsláskor! Idővel hozzájutunk majd különböző erősítő kártyátkhoz is. Ezeket a nagy foglalatok alatti 3-3 kisebb foglalatba helyezhetjük, ezzel fokozva a kiválasztott varázskártya a hozzáadott erősítő által elérhető hatást is.

Példa: a Varázskönyvben a Levegő mágiához lapozunk, onnan átemeljük a Gyógyítás varázskártyát a bal oldalon található középső nagy foglalatba. Ezután ráteszünk még 3-4 Gyógyítás kártyát, ezzel fokozva gyógyító hatását. Most ideje rátenni a Fokozás erősítő kártyából is néhányat (figyelem: a mana használat is növekszik!) a megfelelő kisebb foglalatba a Gyógyító kártyánk alá, de a mellette lévő kisebb helyre beteszünk szépen még néhány Mana takarékosság káryácskát is (ezzel ellensúlyozzuk a hatásnövelést). Ezután kiválasztjuk a Föld mágia oldalról a Tükröződő pajzsot, és ebből is többet teszünk a bal oldali foglalatba. Ehhez kitűnő választás lehet pár Vérző sebzés erősítő kártya, és a változatlanul hasznos Mana takarékosság. De ide tökéletesen illik a Mágia növelő erősítő kártya is, mellyel a pajzsunkat több ideig tarthatjuk meg. És így tovább egy harmadik kedvencet is be lehet tenni.
Ha elkészültünk a varázslat csomagunkkal, nézzünk ki 3 helyet a testreszabható (tehát NEM az F7-es!) gyorsgombsoron, és az egérrel húzzuk le a kívánt foglalatokba. Ezután az adott billentyűvel (pl. ha a 3. helyre tettük a Gyógyítást, akkor a 3-as billentyűvel) aktiválhatunk egy varázslatot. Vagy kijelölhetjük a legsűrűbben használt varázslatot (vagy bármilyen más képességet!) az X vagy R gombok segítségével (fegyvertelen módban!), s kövessük figyelemmel, ahogy az arany gyűrű mozog. Amely gyorsgombon az arany gyűrű áll, az a jobb egérgombbal is működésbe hozható!

 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. . Részletek.

.

EU Cookie Directive Plugin Information